Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Élen a tanulásban, élen a sportban
Kiíró:
Budapest Főváros Önkormányzata
Határidő:
01/30/2026
Érvényes:
01/30/2026
Tárgymutató:
Pályázhat:
sajátos nevelési igényű-, valamint fogyatékkal élő diákok és hallgatók
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>


BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA
pályázati felhívást tesz közzé
a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt
nyújtó fiatalok számára.
„Élen a tanulásban, élen a sportban”
pályázat elnyerésének feltételei
A pályázat célja:
1. A fővárosi tanulóifjúság ösztönzése a szellemi és fizikai képességek folyamatos fejlesztésére, a tanulás és a sport helyes arányainak kialakítására.
2. Az egészséges életmódra nevelés elősegítése, a rendszeres testedzés megkedveltetése, a sportot űző tanulók számának növelése.
3. Az utánpótlás nevelés célkitűzéseinek és a tehetséggondozásának segítése.
4. A fogyatékékkal élő és ép tanulóifjúság integrációjának - sporttevékenység általi - elősegítése.
5. A köznevelési intézmények és a sportegyesületek kapcsolatának erősítése, továbbfejlesztése.
6. A tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok eredményeinek elismerése.
7. A fair play szellemének ápolása.
A pályázatot kiírja és elbírálja: Budapest Főváros Önkormányzata.
A pályázati adatlapot az alábbi feltételek teljesülése esetén lehetséges benyújtani:
A./ Tanulmányi eredmények:
I. A budapesti alapfokú köznevelési intézmények 5-8. évfolyamú tanulói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,80 vagy annál magasabb.
II. A budapesti középfokú köznevelési/szakképző intézmények 9-14. évfolyamú tanulói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,50 vagy annál magasabb.
III. A budapesti székhelyű felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatának hallgatói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,00 vagy annál magasabb.
Mindhárom kategóriában sajátos nevelési igényű-, valamint fogyatékkal élő diákok és hallgatók jelentkezését is várjuk.
A tanulmányi átlagnál a 2024/2025-as tanév végi, illetve felsőoktatási intézményeknél a 2024/2025. tanév második félévének vizsgaidőszakában letett vizsgák eredményének átlagát kell figyelembe venni. A másolatot az intézmény vezetőjével hitelesíttetni kell (intézményvezető, vagy tanulmányi iroda aláírása, köznevelési intézmény bélyegzője): a tanulmányi eredményt igazoló okiratot, valamennyi, a pályázat elbírálásához szükséges adatok feltüntetésével (a pályázó beazonosítására alkalmas személyes adatok; nevelési-oktatási/felsőoktatási intézmény elnevezése, adatai; a pályázó tanulmányi eredményei) a pályázatra nyitva álló határidőig kell a pályázat kiírója részére megküldeni, azzal, amennyiben valamely adat hitelessége nem igazolható, a pályázat kiírója a pályázatot érvénytelennek minősíti. Amennyiben az év végi értesítő vonatkozó oldala nem tartalmazza a tanuló nevét, úgy azt a másolatra a hitelesítés előtt rá kell vezetni. A sporteredményt igazoló okiratot, valamennyi, a pályázat elbírálásához szükséges adatok feltüntetésével (sportág, sportegyesület neve, elért jelentősebb sporteredmények, edző neve és elérhetősége testnevelő neve, elérhetősége, aláírása) a pályázatra nyitva álló határidőig kell a pályázat kiírója részére megküldeni, azzal, amennyiben valamely adat hitelessége nem igazolható, a pályázat kiírója a pályázatot érvénytelennek minősíti.
B./ Sporteredmények:
Azok jelentkezhetnek, akik eredményesen szerepeltek 2025. évben a következő dokumentált, elfogadott, hitelesített és ellenőrizhető egyéni és csapatversenyeken, melyek a sportági szakszövetségek, valamint sportszövetségek hivatalos nemzetközi és hazai versenynaptárában szerepeltek. Több fordulós versenyek, bajnokságok esetében a 2025. évben lezárultakat vesszük figyelembe.
I. Olimpia, Ifjúsági Olimpia, Paralimpia, Sakkolimpia, Speciális Olimpia
I-VI. hely
II. Felnőtt ill. korosztályos Világbajnokság, Európa-bajnokság
I-VI. hely
III. Speciális Világjátékok, Universiade, Gymnasiade egyéni versenyszámban
csapatversenyben,
I-VI. hely I-III. hely
IV. Iskolai Világbajnokság, Világjátékok, Világkupa, Európa Kupa egyéni versenyszámban
csapatversenyben
I-VI. hely
I-III. hely
V. Felnőtt Országos Bajnokság egyéni versenyszámban csapatversenyben
I-III. ely
I. hely
VI. Korosztályos Országos Bajnokság egyéni versenyszámban csapatversenyben
I-III. hely
I. hely
VII. MEFOB, Diákolimpia országos döntő egyéni versenyszámban csapatversenyben
I-III. hely
I. hely
VIII. Budapest-bajnokság (felnőtt vagy korosztályos), regionális bajnokság egyéni versenyszámban csapatverseny
I-III. hely
I. hely

C./ Igazolások:
Tanulmányi eredmények:
A 2024/2025-as tanév végi tanulmányi átlageredménye, melyről a köznevelési intézmény által a pályázatra jelentkező nevére kiállított év végi bizonyítvány másolatát kell csatolni.
Amennyiben a tanuló iskolát váltott, a korábbi oktatási intézmény igazgatójának, valamint testnevelő tanárának támogató nyilatkozatát kell mellékelni. A nyilatkozatot attól az iskolától szükséges beszerezni, ahol a tanuló a szóban forgó eredményt elérte.
Tanulmányi átlageredmény: A tanulmányi eredmény tekintetében csak számszerűsített átlag fogadható el. A tanuló/hallgató tanulmányi eredményének átlagát 2 tizedes jegyig kell számítani, az átlagban a magatartásra és a szorgalomra kapott érdemjegyek nem számítanak bele.
Továbbá feltüntethető a tanulmányi versenyen való részvétel az egyéb fontos közlendők fejezetnél.
A tanulmányi átlageredményt az adatlapon fel kell tüntetni.
Sporteredmények:
A pályázatok elbírálásánál csak az alábbi szervezetek által hitelesített versenyeredmények értékelhetők:
- országos sportági szakszövetség, vagy országos sportági szövetség,
- budapesti sportági szakszövetség , vagy budapesti sportági szövetség,
- Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség,
- Magyar Diáksport Szövetség,
- Speciális igényű, fogyatékkal élő tanulók/hallgatók esetén a sportszövetségi igazolást a verseny jellege szerinti szakszövetségnek kell igazolni.
A sportedmények igazolását a meghatározott szövetség bélyegzőjével hitelesíteni kell.
A versenyeredmények hitelesítésére a pályázati felhívásban meghatározott szervezetek jogosultak. A hitelesítés történhet a verseny jegyzőkönyvének külön megküldése nélkül is, amennyiben a szervezet a versenyeredményt hivatalos, pecséttel és aláírással ellátott igazolás formájában igazolja.
Világkupa/Európa Kupa kategórián belüli eredmény akkor értékelhető, ha Világkupa 100 induló, minimum 10 ország, vagy Európa Kupa 70 induló, minimum 7 ország részvételével zajlott le. Ez a pályázathoz csatolt jegyzőkönyvből (vagy egyéb beküldött hiteles dokumentumból) állapítható meg.
A pályázók pontszámának meghatározásakor (x)2-szeres szorzó illeti meg azon pályázókat, akik a fent felsorolt kategóriákban olyan sportágakban értek el eredményeket, amelyek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, vagy a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által elismert olimpiai sportágaknak minősülnek.
A bíráló bizottság általi javaslat meghozatalánál a tanuló/hallgató számára legkedvezőbb - egy sporteredményt -, (a B./pont alatt meghatározott versenyek legjobb eredményét) és a tanulmányi átlagát együttesen veszi figyelembe.
Pályázat benyújtása
A pályázati adatlap kitöltésésre és benyújtására, valamint a csatolandó dokumentumok feltöltésére az alábbi online felület áll rendelkezésre: https://budapest.hu/urlapok/sportpalyazat
HATÁRIDŐ: 2026. január 30. (péntek) 12.00 óráig
Egyéb mellékletek (pl. díszoklevél fénymásolata, fotó, stb.) az értékelésnél nem kerülnek figyelembevételre.
A nyertes pályázatokról a Bíráló Bizottság javaslatát mérlegelve a főpolgármester hoz döntést. A nyertesek nevei a döntést követő 7 munkanapon belül a www.budapest.hu/ pályázatok oldalon kerülnek kihirdetésre.
A díjazottak oklevélben, illetve egyéb tárgyi ajándékban részesülnek.
Az „Élen a tanulásban, élen a sportban” díjátadó ünnepsége 2026. év első
negyedévében kerül megrendezésre, melynek pontos időpontjáról a díjátadó
ünnepséget megelőző legalább két héttel tájékoztatást kapnak a kitüntetettek.
Kérjük, a pályázat lebonyolításával kapcsolatban, valamint szakmai jellegű információkért Horváth Noel Zoltán, sport és ifjúságpolitikai szakreferens kollégát (e-mail: horvath.noel.z@budapest.hu telefon: 999-1252) keressék.
A beadási határidő után, valamint téves címre küldött, továbbá a formailag hibás, hiányos, vagy az elbírálásra alkalmatlan, valótlan adatokat tartalmazó kérelmeket a Bíráló Bizottság nem értékeli. Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy hiánypótlás benyújtására nincs lehetőség.





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink







Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum