Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Lányokra szabott mérnöki pályaorientációs programot indít az EJMSZ
Kiíró:
Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség
Határidő:
Folyamatos
Érvényes:
12/31/2024
Tárgymutató:
lányokra szabott mérnöki pályaorientációs program
Pályázhat:
általános- és középiskolás lányok
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>

Lányokra szabott mérnöki pályaorientációs programot indít az EJMSZ

Idén, a műszaki pályaorientáció iránt elkötelezett Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) a tagvállalatai bevonásával az általános- és középiskolás lányok számára indít ingyenes, élményalapú programot, aminek keretében a fiatalok közvetlenül megismerhetik és saját élményeket szerezhetnek a női mérnökök munkájáról. A március 8-án induló "Női mérnök leszek" elnevezésű kezdeményezés célja, hogy minél több - 12 és 18 év közötti - lány kaphasson valós képet a mérnöki karrierekről, életpályákról, hogy továbbtanuláskor reális alternatívaként tekintsenek a műszaki felsőoktatás által kínált lehetőségekre.

Az már a Szövetség tavaly év végén közzétett, országos, reprezentatív, a 11. osztályosok továbbtanulási terveit felmérő (a SOTE PhD hallgatója, Becsei Lilla által, az EJMSZ közreműködésével készített) kutatásból kiderült, hogy a lányok hiába teljesítenek jól a műszaki-és természettudományos tantárgyakban, mégsem a mérnökség jár a fejükben, amikor a jövőjükön gondolkoznak. Magasabb proszociális érzékük miatt sokkal közelebb érzik magukhoz az orvosi, egészségügyi pályákat. Ennek azonban sokszor az az oka, hogy alig, vagy egyáltalán nem tudják, hogy valójában mivel foglalkoznak a mérnökök, mennyire sokszínűek a mérnöki szakmák, illetve - kis kivétellel - élő emberi példa sincs előttük, egy olyan női mérnöké, akinek a karrierje alapján el tudnák képzelni magukat műszaki területen.

Annak érdekében, hogy ezen a helyzeten változtatni lehessen, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elindítja az általános- és középiskolás lányok számára szabott Női mérnök leszek programját, amelynek keretében az EJMSZ tagvállalatainál dolgozó női mérnökök - céglátogatással egybekötött program keretében - látják vendégül a hozzájuk érkező fiatalokat. Ők kalauzolják körbe az érdeklődő lányokat a munkahelyükön és közben részletesen beavatják őket a napi feladataikba, munkájuk érdekes kulisszatitkaiba, az előttük álló karrierlehetőségekbe. Továbbá ezeken a találkozókon az olyan, sokakat foglalkoztató kérdések elől sem térnek ki, hogy mennyit lehet keresni az ő pozíciójukban, mit kellett elsajátítaniuk ahhoz, hogy sikeresek legyenek a saját területükön. Arra is őszinte válaszokat adnak majd, hogy milyen férfiakkal dolgozni és mi motiválja őket a munkában, valamint hogyan egyeztetik össze munkájukat a magánélettel.

A teljesen szabadon választható, ingyenesen igénybevehető, de regisztrációhoz kötött "Női mérnök leszek" programra a pályaválasztás előtt álló lányokat természetesen elkísérhetik az Édesanyák, ill. női tanáraik is. A Szövetségen belül ezt a kezdeményezést a Balluff-Elektronika Kft., a magyarországi Bosch csoport, a Diehl Aviation Hungary Kft., az Emerson Automation FCP Kft., az Emerson Process Management Magyarország Kft., az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt., az Ericsson Magyarország Kft., a Güntner-Tata Kft., a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., a MÁV Magyar Államvasútak Zrt., a MÁV-Start Zrt., a MOL Nyrt., az MVM Zrt., az NI Hungary Kft., és a Sensirion Hungary Kft. hívta életre és már lehet is hozzájuk jelentkezni a http://ejmsz.hu/noimernokleszek/ oldalra kattintva.
A jelentkezés 2024. március 29-én indul, addig a konkrét időpontok kialakítása zajlik, ezért kis türelmeteket kérjük!







Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink







Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum